Az emberek többsége kettős hiedelemmel csapja be magát: hisz (az emberek, dolgok, tettek, nemzetek) örökkévalóságában és (a tettek, tévedések, hibák, sérelmek) jóvátehetőségében. Mindkét hiedelem hamis. A valóságban éppen fordítva van: minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. A jóvátétel (bosszú és megbocsátás) szerepét a feledés veszi át. Senki sem teszi jóvá a megtörtént sérelmeket, de minden sérelem feledésbe merül.

Némely ember kijelenti, hogy szereti az emberiséget, s mások joggal vetik ellene, hogy szeretni csak egyes számban, vagyis csak egyes embereket lehet; ezzel egyetértek és hozzáteszem, hogy ami áll a szeretetre, áll a gyűlöletre is.

A női lélek meghódításának megvannak a maga szigorú szabályai; aki úgy határoz, hogy rábeszéli a nőt, észérvekkel cáfolja meg álláspontját stb., az aligha ér célt. Sokkal okosabb dolog megérteni a nőnek önmagáról kialakult alapvető képét (alapelvét, eszményét, meggyőződését), s aztán (szofizmák, logikátlan demagógia segítségével) lehetőleg összhangba hozni a nő kívánatos cselekedetét ezzel az önmagáról kialakított alapvető képpel.

Az, akit fenntartás nélkül szeretnek, nem lehet nyomorúságos.

Tegnap még azt hitte, hogy a megkönnyebbülés pillanata lesz. Hogy boldogan megy el innen. Hogy elmegy valahonnan, ahová véletlenül született, és ahová nem tartozik. De ebben a pillanatban tudta, hogy egyetlen hazájából megy el, és nincs másik.

Helytelenítem, ha valaki erőnek erejével akarja boldoggá tenni az embereket. Mindenkinek joga van a saját pocsék borához, az ostobaságához és a koszos körméhez.

Emberismeret