A gyógyító királyok

5. Franciaországban Szent Lajos (1226-1270) még minden nap fogadta a hozzá forduló betegeket, XI. Lajos (1461-1483) már csak hetente egyszer, VIII. Károly (1483-1498) idejében pedig még ritkábbak lettek a szertartások.

6. Angliában a király a betegnek egy – a szertartás során felhasznált – arany érmét is adományozott, amelyre a 16. századtól már nem alamizsnaként, hanem gyógyító talizmánként tekintettek.

7. A francia királyok olykor az ország határain túl is gyógyítottak. VIII. Károly és XII. Lajos több itáliai városban, I. Ferenc pedig még spanyol fogsága alatt is gyakorolta „mesterségét”.

8. II. Károly angol király (1660-1685) zsebkendőjének, amelybe száműzetése alatt vérző orrát törölte, szintén görvélykórt gyógyító erőt tulajdonítottak.

9. A francia forradalom alatt kivégzett XVI. Lajos elé felszentelése másnapján, egyetlen nap alatt 2400 görvélykóros járult.

10. Angliában I. Anna királynő 1714. április 27-én, Franciaországban X. Károly 1825. május 31-én végezte el utolsóként a gyógyító rituálét.
. A kora középkori Európában elterjedt a királyok felkenésének gyakorlata, amelynek köszönhetően az uralkodók Istentől eredeztették hatalmukat. Személyüket szentnek kijáró tisztelet övezte, és természetfeletti erőt tulajdonítottak nekik.

. A középkori Angliában és Franciaországban úgy tartották, hogy a királyok érintésükkel képesek meggyógyítani a görvélykóros, azaz a nyaki nyirokcsomók gyulladásától szenvedő betegeket.

. Mivel a görvélykór gyorsan gyógyuló betegségnek számított, az uralkodók rájöttek, célszerű erre a betegségre „szakosodni”. I. Fülöp (1060-1108) volt az első francia király, aki már csak görvélykórosokat gyógyított.

. Az egymással évszázadokon át vetélkedő, feszült viszonyban lévő Anglia és Franciaország királyai elismerték egymás gyógyító képességét.

2 comments on “A gyógyító királyok
  1. Im pretty pleased to discover this site. I need to to thank you for ones time just for this wonderful read!! I definitely savored every bit of it and i also have you bookmarked to look at new information on your site.

  2. I was very pleased to uncover this great site. I need to to thank you for ones time for this fantastic read!! I definitely appreciated every bit of it and I have you bookmarked to look at new information on your blog.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük